13 gondolat “Carl Jung: Nem az vagyok, ami történt velem…

  1. Ez egy Jung idézet?
    Pont Jungnál olvasom, hogy milyen hatással vannak az emberre a szülők tudattalanjából is hozott valamint a gyermekkorban átélt dolgok. “Tudjuk, hogy a gyermekkori első benyomások végigkísérik az embert egész életében és bizonyos nevelési hatások elpusztíthatatlan kötelékként bizonyos korlátok közé képesek szorítani az embert.”
    Vagy mégis a tudatommal irányítom az életem? A tudattalanból hozottakat átbillenthetem a tudatommal?

    • Ez inkább egy hozzáállás szerintem, mint valamiféle tudományos igazság. A megélt élményeket azért alakíthatjuk és persze ez nem jelenti, hogy ne hozott anyagból dolgoznánk. Mondjuk úgy, hogy az a kérdés: ki a jó szakács, aki nagyszerű alapanyagokból nagyszerű ételt tud készíteni, vagy aki a hozott anyagból tud valamit villantani.

      Jung individuációs elmélete (a jungi pszichoterápia alapja) arról szól, hogy hogyan váljunk valódi önmagunkká: először a külvilág felé mutatott képet kell tudatosítani (a perszónát és az árnyékszemélyiségünket) aztán innen haladunk valódi vágyaink és végül a leglényegünk, ősvalónk felé. A cél ennek a belső magnak a kibontakoztatása, amiről Jung azt tartja, hogy ez az a dolog, amiért élünk. Ez a folyamat pedig nagy részben a tudattalan tudatosításáról szól. Az önismeret ilyen tekintetben ezek ellen a környezeti tényezők ellen való tudatos fellépés (leegyszerűsítve).

      • Vajon mennyire képes egy ember önmagát megismerni szakember nélkül ? Honnan tudjuk meg tudattalan indítatásunkat ? Sokszor járok úgy, hogy van egy megérzésem, de mégsem aszerint cselekszem. Aztán jön a felismerés, “Ha hallgattam volna rá…”
        De vajon mért nem hallgatok rá? Ha hagyom a tudattalanomból előjönni az érzéseket gondolatokat akkor egy ösztönlénnyé vállok? Ezt kell, hogy kontrolláljam a tudatommal? Mikor leszek boldog? Ha a tudattalant hagyom érvényesülni, vagy ha a tudatommal élek? A gyermekkorból hozott sérülésekenhogyan léphetek túl?

      • Annyira amennyire a testét meg tudja ismerni tükör nélkül. Hiányosan. Ráadásul lehet, hogy pont azokról a részekről kellene hitelesebb információ, amire nem lát rá az ember önmaga. Remeték, elvonuló aszkéták, szentek szoktak egyedül fejlődni, de azért érdemes abba belegondolni, ezek közül hány őrül meg. Pszichológusnál pedig inkább gyógyulnak az emberek. A megérzésekre azért is lehet nehéz hallgatni, mert nem racionálisak, ellent mondhatnak más (tanult, addig igaznak hitt) igazságokkal. A tudattalanban sok minden van az ösztönkésztetések mellett, már ha ilyen analitikus terminológiában gondolkodunk. A tudat és a tudatos nem ugyanaz. A tudattalan-tudatos felosztás un topografikus modell, olyan mintha azt mondanám, hogy combközépig, vagy szemből, hátulról verzus fej, törzs, lábak. Ezek működési egységek, az elölről, hátulról nem működési egység. A strukturális modell Freudnál az Ego, az Id, és a Szuperego. Az Id az ösztönkésztetések a Szuperego a társadalmi normák, az Ego pedig a külvilággal hangolja össze e kettőt.) Egonak, Id-nek, és Szuperegonak lehet tudatos és nem tudatos része is (ahogy a lábunknak is van eleje meg hátulja). Pl. van olyan ösztön amiről van tudásunk van amiről nincs. A tudattalan soha nem is tudatosítható teljesen, mert olyan dolgok is ott vannak mint pl. az emésztés, stb.

        A gyermekkorból hozott sérülékenységet fel kell ismerni, el kell fogadni. Ez az önismeret folyamata.

        Hogyan lehet valaki boldog? A tudatosan tudattalanból élni keverése a fogalmaknak, lásd fentebb: a tudat és a tudatos-tudattalan nem ugyanaz. Jungra visszatérve neki egy bonyolultabb strukturális modellje van, amiben a a Sebst – Ego – Perszóna hármas alkotja az ént. A legkülső rész a perszóna, ezt másoknak csináljuk, mintegy maszkként. (Ennek is van egy nem tudatos része, ezt nevezik árnyéknak.) Az egész én a Selbstből – ősvalamiből születik, ami az, akinek születtünk, és akik lehetünk, ha minden adott számunkra. Szerintem akkor vagyunk boldogok, ha ezt a Selbst-et kiteljesítjük és megvalósítjuk. Sztm ez az önmegvalósítás, Jung individuációnak nevezte.

  2. Hogyan válasszon az ember pszichológust? Honnan tudom, hogy ő az aki tud segíteni a fejlődésemben? Konkrétan azért kérdezem,mert volt példa a környezetemben arra, hogy a paciens olyan mértékű függőségbe került a pszichológustól, hogy kétségbeesett ha valamiért a találkozó elmaradt, illetve többször támadt öngyilkossági gondolata ha úgy érezte nincs egyetértés köztük. Az élet értelme a lelki fejlődés lett, háttérbe szorult a család a munka.
    Én régóta foglalkozom az animuszommal. De honnan is tudom elkülöníteni az életben az animuszt és az árnyékot. Felismertem több dolgot ami a gyermekkorban megszerzett sérülésekmiatt teszek úgy ahogy. Sajnos sokszor csak utólag veszem észre , hogy azért csináltam így. Ritka esetben közben jövök rá. Ha sikerülne előtte a késztetést felismerni akkor megváltoztathatnám akár a karmámat is? Lehet ezt már nevezni a tudattalan tudatosításának?

    • Kedves Psyché!

      Pszichológust ajánlás vagy szimpátia alapján érdemes választani. Azután maga a fejlődés, haladás élménye az ami fontos. A nehézség az, hogy bizonyos problémák változásához idő kell. Egy hangulatzavar nem múlik el egyik pillanatról a másikra.

      Az hogy ennyire kötődik a pszichológuséhoz az ismerőse, az elsősorban az ő reakciója, ez természetes lehet a terápia egy részében, ha aztán felváltja egy érettebb viszony. Viszont a lelki fejlődés pont a szeretteinkkel, munkánkkal való kapcsolat javulásában mutatkozik meg.

      Miért szeretné elkülöníteni az animuszát az árnyékától? Ez így kicsit túl elméletinek tűnik. Az animusz a meg nem élt férfi aspektusa a nőnek, és mint ilyen része az árnyéknak, de ez már inkább elméleti agyalás, mint önismeret.

      A karma nem pszichológiai fogalom. De mivel a tetteken és szándékokon alapul, ha van karma, akkor minden tettel, szándékkal befolyásoljuk, vagyis ha változtatunk ezeken, akkor változtatunk a karmánkon is.

  3. Kedves István!

    Igen már észzrevettem, hogy hajlamos vagyok agyalni. Sosem értettem gyerekkorban, hogy apám miért nem enged érzelmileg közel magához. és mindíg kerestem a választ rá, más gyereknek ez miért sikerül.A mai napig “vészcsengő” szólal meg a fejemben ha a párom hosszabb ideig “magába fordul”. Bár tudom ez természetes igénye minden embernek, számomra hosszú távon mégis kezelhetetlen. A beolvadó és az elszigetelődő konfliktusa. Ilyenkor áll elő a helyzet, hogy mégis “az vagyok ami történt velem”. Hogyan lehet ezt a “vészcsengőt” kikapcsolni?
    Ezt ki is lehet iktatni az életemből, vagy csak felismerem és nem engedek teret neki?

    • Ismerje meg, figyelje meg, amikor jelentkezik tapasztalja meg és aztán reagáljon máshogyan mint ahogy a rutin diktálná. Vállalja fel a hibázás lehetőségét, és fogadja el magát akkor is, ha úgy tesz ahogyan gyerekkora óta mindig. És hát nem véletlen hogy az emberek terápiára mennek, nem biztos, hogy az ilyen rövid kommentek elég segítséget adnak, érdemes ilyenkor pszichológushoz fordulni. :)

  4. kedves István,

    tudna nekem ajánlani egy idősebb jungiánus pszichológusnőt?
    Azért kérem ezt, mert egy hozzám hasonló korú férfi terapeuta iránt valószínűleg gyengéd érzelmeim támadnának. (ahogyan szokás.)
    Ne haragudjon, hogy Öntől kérdem. Szép napot, D.

    • Kedves Dilikóka!

      Gilyén Judit pszichológust és Dr. Szombati Ágnes pszichológust tudom ajánlani, mások elmondása alapján, én nem ismerem őket személyesen.

      Azért azt fontosnak tartom elmondani, hogy ha ilyen érzelem jelenik meg terápiában, az természetes, és sikeres terápia esetén átdolgozódik, vagyis már nem a terapeuta felé fogod megélni az ilyen érzéseket.

      Üdvözlettel:

      Vass István pszichológus

  5. Kedves istván
    Járok pszichológushoz, de jó mással is erről beszélgetni, illetve itt más is látja a kommunikációt és talán megindít emberekben valamit. Fejlődésre való igényt. Környezetemre is figyelek és a visszacsatolásokból próbálom magam megismerni. Sokszor van elképzelésünk arról milyenek szeretnénk lenni. Vannak példaképeink. De a környezet visszajelzéseiből kiderül, én mégsem tudok olyan lenni. Vajon mi alapján váasztunk példaképet? A gyermekkorban megélt sérelmeinket emelkednénk akkor felül ha úgy viselkednénk mint az adott illető? Felnézünk rá, követjük a példát, esetleg érzelmileg is megérint. Ez egy érzelmi fejlődési szinten való megrekedés lenne? Pl anya vagy apapótlás?

    • Ebben valószínűleg gyerekkori minták fontosak, bár felnőttként számos alkalommal újradefiniálhatjuk, hogy ki/mi a célunk. Ezt a pszichológusával kell megfejtenie, mert nincsen általános recept rá, mi hogyan van. Apapótlék? Anyapótlék? Ha az is, akkor már egy magasabb formája mint ha valaki a párjától vagy másoktól várja ugyanezt.

Minden vélemény számít!